topreport
1-topolya-fejltars-2023-1-24

A CÉL A FEJLESZTÉS ÉS A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

A Szülőföldön magyarul pályázati űrlapok és a kettős állampolgársági kérelmek kitöltésében, valamint a mezőgazdasági, vállalkozói pályázatok lehívásában is segítséget nyújtanak Topolya Község Fejlesztési Társulásának munkatársai.

 

2-topolya-fejltars-2023-1-24

 

A község civil szervezetei számára is segítséget nyújt az iroda, ugyanakkor az önkormányzat számára is írnak pályázatokat, mint például a tóparti autóskemping kiépítésére. A napokban tisztújító közgyűlést tartott a társulás, az egyesület igazgatóbizottságának elnökévé Plohl Edvint, alelnökévé pedig Szabó Szabados Szilviát választották.

 

3-topolya-fejltars-2023-1-24

 

 

Balassa Endre, programkoordinátor, Topolya Község Fejlesztési Társulása:

 

„Az a cél, hogy az igazgatóbizottságban több település és több szakma képviselői is legyenek, úgyhogy az igazgatóbizottság most is úgy áll össze, hogy vannak benne mezőgazdasági szakemberek, vannak benne civilek, és a települések képviselői. Valahol a közgyűlésen meghatározott dolgok szerint ez is a következő időszak célja, hogy ugyanúgy a teljes község területén a fejlettebb és kevésbé fejlett közösségeket is megpróbáljuk támogatni, úgy információval, tudással, szakmai segítséggel és mentori munkával is.”

 

 

 

Forrás: Pannon RTV

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.