topreport
rom1

A ROMÁK KÖZÖSSÉGBE VALÓ BEILLESZKEDÉSE ÉS HELYZETÜK JAVÍTÁSA

Ez a téma a Szerbiai Ombudsmanok Egyesületének A sokféleség tiszteletben tartása, mint a romák foglalkoztatáson keresztüli integrációjának alapköve elnevezésű konferenciájának, amelyet a Topolya melletti Zobnaticán tartottak.
 
A tanácskozás célja a roma foglalkoztatási kérdésekkel foglalkozó szereplők és szakértők tájékoztatása és képzése. A topolyai önkormányzat fontosnak tartja a jó kapcsolatot a községi ombudsmannal, hiszen rajta keresztül tudják felmérni a hátrányos helyzetű csoportok szükségleteit, mondta Kislinder Gábor polgármester-helyettes.
 
„Mi mindenhol, ahol segítség kell, itt gondolok itt a szociális intézményekre, ott a romák fel vannak karolva. Vannak természetesen problémák, ezekről a problémákról, gondolom, hogy tudunk hallani és még azt is meg tudjuk ma, hogy hol milyen előrelépések vannak ezen a területen.”
 
rom2
 
A romák helyzetének javítását az oktatáson és munkahelyek biztosításán keresztül lehet leginkább megvalósítani – hangsúlyozta Miladin Nešić, Topolya Község polgári jogvédője.
 
„Olyan oktatásra van szükség, amely által tényleges szakemberek kerülnek ki a munkaerőpiacra, amely szakembereket formál, akik képesek lesznek megfelelni a feladatoknak, mármint a munkakövetelményeknek, és arra alapozni a jövőjüket.”
 
rom3
 
A romák problémái többrétűek, a munkanélküliségükre az iskolázatlanság, az egészségügyi és lakhatási gondok vannak leginkább kihatással. Az állam igyekszik ezeket megoldani.
 
Aleksandar Balinović, a Roma Nemzeti Tanács elnökhelyettese: „A roma diákoknak, vagyis egyetemi hallgatóknak lehetőségük van állami költségen tanulni, emellett ösztöndíjprogramok is elő vannak látva a roma diákok és a roma hallgatók számára. Ebben a roma kisebbség nemzeti tanácsának mindenképp rendkívül fontos szerepe van. Például az ajánlások terén. Ez, ami a romáknak lehetőséget ad a továbbtanulásra és magára az elhelyezkedésre.”
 
rom4
 
A tervek szerint az illetékesek a tanácskozás előadásaiból levont következtetéseket beépítik a köztársasági stratégiába, amely a romák integrációját és segítését hivatott előmozdítani.
 
Forrás: Pannon RTV

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.