topreport
3+rendezveny

AZ ÉLTETŐ ANYAI MELEGSÉG

Idén is népszerű volt a 3+ Nagycsaládosok Egyesületének rajzpályázata

 

Ünnepélyes eredményhirdetéssel és az ajándékok átnyújtásával zárult a topolyai 3+ Nagycsaládosok Egyesületének anyák napi rajzpályázata, amire ezúttal 212 alkotás érkezett a község területéről. A megjelenteket Cservenák Kancsár Izabella, a szervezet igazgatóbizottságának az elnöke köszöntötte, és tolmácsolta a rajzokat elbíráló zsűri üdvözletét és véleményét röviden. Miszerint azokat a munkákat emelték ki, amelyek az édesanyák és gyermekeik közötti szeretetet, annak színbe és vonalakba öltöztetett formáját igyekeztek megragadni.

 

– Ezúttal is csodálatos munkák érkeztek be hozzánk, és köszönetet mondok minden gyermeknek és az őket felkészítő pedagógusoknak, hogy idejüket, erejüket nem sajnálva jelentkeztek a felhívásunkra. Rajzpályázatunk általában az óvodások körében a legnépszerűbb, majd az alsósokat is meg tudjuk szólítani, az idősebb, felsős korosztályt már kevésbé. Külön öröm számunkra, hogy rajzpályázatunk népszerű a speciális nevelési igényű diákok körében is – hallhatták az eredményhirdetésen jelen levők egyebek mellett Cservenák Kancsár Izabellától, aki köszönetet mondott a községi önkormányzatnak, hiszen a civil szervezeteket támogató pályázatából származó összegből tudták lebonyolítani a rajzpályázatot, illetve beszerezni az ajándékokat.

 

A legkisebbeket tömörítő ovis kategória első helyezettje Smiljanić Mira lett, Knežević Tamara és Cvijović Danica csoportjának ovisa, második a pacséri Milica Simendić, Maja Radulović óvó néni nagycsoportosa, a harmadik pedig falubeli kis pajtása, Kerekes Attila, Nagy Mugosa Deabóra óvónő kis tanítványa. Az 1. és a 2. osztályosok közül a bácskossuthfalvi Sötét Kingának, Barna Izabella tanítványának a munkája lett a legjobb, második lett Balázs Horváth Sámuel, Cirok Csilla kisdiákja, a képzeletbeli dobogó harmadik helyezettje pedig Duško Vidić tanítványa, Teodor Toše Guljaš. A 3. és 4. osztályosok nyertesei bácskossuthfalvi lányok lettek, az első és a második helyen Molnár Csilla diákjai, Gáspár Kamilla és Bika Tünde Csenge, a harmadik helyezett pedig Csikós Marina, Szeteli Lili tanítványa. Az 5. és 6. osztályosok csoportjában Újházi Enikőt díjazták. A speciális nevelési igényű gyerekek közül a Nikola Tesla Általános Iskola diákjai, Panić Csilla tanítványai különdíjban részesültek, közülük Horváth Krisztina munkája lett kiemelve. A rajzpályázat különdíjasai Bese Dávid és Keresztes Roland lettek, Szeteli Lili és Molnár Csilla tanítványai. Az első díjas gyerekek a Juhász Erzsébet Könyvtár egyéves díjmentes tagságát is elnyerték. A díjkiosztót megtisztelte jelenlétével Szatmári Adrián polgármester és Tomik Nimród,a községi képviselő-testület elnökhelyettese is.

 

Forrás: Magyar Szó

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.