topreport
1-zentagunaras-aktual-2023-5-15

AZ IDÉN AZ UTCÁK FELÚJÍTÁSÁRA HELYEZIK A HANGSÚLYT ZENTAGUNARASON

Zentagunarason több beruházás is megvalósulhatott az elmúlt időszakban.

 

2-zentagunaras-aktual-2023-5-15

(Művelődési ház)

 

Sípos Hajnalkától, a helyi közösség titkárától megtudtuk, hogy ez részben a helyi járulék eszközeinek köszönhető. Tavaly az épületek felújítására helyezték a hangsúlyt. A sportpályához tartozó öltöző, valamint részben a tűzoltó otthon újulhatott meg, a tájház felújítása pedig – mivel több mint száz éves épületről van szó – folyamatos, mindig akad javítani való. A Magyar Nemzeti Tanács közreműködésének köszönhetően a leomlott hátsó falat szanálták, így sikerült megakadályozni a beázást és a további falomlást. A belső tereket festették, és a külső falak átfestését is tervezik. A Művelődési Háznál a Bethlen Gábor alapnak és az MNT-nek köszönhetően sikerült pénzeszközöket biztosítani a fűtés-hűtés rendszer, valamint a tűzriasztás beszerelésére.

 

3-zentagunaras-aktual-2023-5-15

(Szabadtéri színpad)

 

A 2023-as évben az utcák rendezésére helyezik a fő hangsúlyt. Sípos Hajnalka, titkár:

 

„Zentagunarason az utcák többsége aszfaltozott, ezért új utcák aszfaltozását egyelőre nem terveztük, csak a meglévő utak felújítását kell  sürgősen megoldanunk, mivel a legtöbb utcánk aszfaltozása még a nyolcvanas évek elején történt meg, és a használat során ezek teljesen, vagy részben tönkrementek”

 

– nyilatkozta a titkár, és hozzátette, hogy a legfrekventáltabb út élvez elsőbbséget.

 

4-zentagunaras-aktual-2023-5-15

(Sportpályához tartozó öltöző)

 

A Pék utca kap új burkolatot, és a kiszélesítését is tervezik, emellett a járdákat is javítják. Ebben az utcában található többek között a pék, a tejátvevő, a templom, a bolt, a piac. Közel 800 méteres útszakaszról van szó. Részben a helyi hozzájárulás eszközeit, részben pedig az önkormányzat által biztosított fejlesztési pénzeket használják erre a célra.

 

5-zentagunaras-aktual-2023-5-15

(Tűzoltó otthon)

 

Két rázónak a tervdokumentációja is elkészült. Földutak bekötéséről van szó, amelyek lakóházak mellett csatlakoznak a településhez. A határutak rendezése is lényeges, amit több szakaszban végeznek el. Az idén tavasszal önkormányzati támogatásnak köszönhetően ez már megkezdődhetett, amibe a Gazdakör tagjai is besegítettek.

 

A gázvezetéket is lefektették, a gáz bevezetése iránt a faluban nagy az érdeklődés. Amint bővebb információhoz jutnak ezzel kapcsolatban, tudatják a lakossággal.

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.