topreport
Batyu-tábor-1-2022

EGY HÉT NÉPTÁNC ÉS NÉPMŰVÉSZET

Idén 28. alkalommal szervezik meg a Batyu tábort – Nagyszámú résztvevő és neves előadók a táborban

 

Vasárnap megkezdődött a 28. Batyu tábor Zentagunarason, a helyi általános iskolában. Ez alkalommal is nagy érdeklődés övezte ezt a néptáncos eseményt, amelynek összesen 300 résztvevője van. A nagy létszám miatt a néptáncoktatás nemcsak az iskola területén, hanem a művelődési otthonban és a tűzoltóotthonban is folyik – tudtuk meg Kisimre Szerda Annától, a tábor szervezőjétől.

 

„Az idei Batyu táborban 300-an vagyunk, amiből 40-50 főt tesz ki a szervezőgárda és a segítők. Így azt lehet mondani, hogy 250 aktív résztvevője van a tábornak, akik táncokat tanulnak, valamint tamburaoktatás is folyik. Vajdaság számos településéről érkeztek táborlakók, Újvidéktől Szabadkáig, a Tisza mentéről és Bánátból is. Emellett Magyarországról is csoportosan érkeztek, Debrecenből, Csömörről, Soroksárról, valamint Somogyból a Zselic táncegyüttes tagjai. Zömében 14-15 évesek és náluk idősebbek vannak a táborban, kevés az alsós táborlakó. Az eredeti elképzelés is az volt, hogy inkább az idősebbeknek szervezzük a tábort. A kicsik, akik itt vannak, főleg helybeliek és topolyaiak, és ők nem sátoroznak, hanem esténként hazajárnak – számolt be a szervező, majd arról is szólt, hogy a hazaiak mellett Magyarországról is érkeztek oktatók.”

 

Batyu-tábor-2-2022

 

„A legkisebbek moldvai táncokat tanulnak Kovács Hannától. A 4–6. osztályosok felcsíki táncokat tanulnak Patyerek Csabától és Patyerek Fodor Nórától. A 7–8.-osoknak pálpataki táncanyag van, amit Kirch Zoltán és Potpác Beáta tanít, valamint a legnépesebb csoport a haladók, akik szászcsávási táncokat tanulnak. Őket két táncoktató pár tanítja, akik Budapestről érkeztek. Besze Zsófia, Kovács Márton, Bári Boglárka és Váradi Szabolcs. Ők először vannak itt a táborban. Elmondható, hogy sok táncos először van itt, bízom benne, hogy elégedettek lesznek a tábor szakmaiságával, mert számunkra nagyon fontos, hogy szakmailag jó tábort hozzunk össze. Amit itt megtanulnak a fiatalok, azt otthon tovább tudják majd fejleszteni. A táncokkal párhuzamosan tamburaoktatás is folyik, amit Csonka Balázs tart. Tizen-egynéhány tamburás van a táborban, akik több településről érkeztek, nem egy tamburazenekar tagjai.”

 

A tábor résztvevői számára szabadidős foglalkozásokat is szerveztek. Gyöngyfűzéssel, nemezeléssel, bútorfestéssel és fafaragással foglalkoznak. Ezzel nemcsak délután, hanem vacsora után is tudnak foglalkozni a fiatalok. Fontos, hogy ne csak szellemi tudást, hanem valami tárgyi emléket is vigyenek magukkal a táborból – mondta a szervező.

 

 

„Így komplett a népművészet, hogy tánccal, kézművességgel együtt kapják meg a különböző népművészeti elemeket, amelyeket magukba tudnak szívni, és továbbviszik”

fogalmazott Kisimre Szerda Anna.

 

A különböző helyszínekre, ahol az oktatás folyik, busszal szállítják a gyerekeket. A tábor munkájában két zenekar is részt vesz, a Fokos és a Csalóka zenekar. A tábor megnyitóján Csonka Ferenc és zenekara tartott koncertet, a hét során pedig a Fokos zenekarnak lesz koncertje, amely látogatható lesz. A tábor gálaműsora július 23-án, szombaton 18 órakor kezdődik az iskola udvarában. Ezen a gyerekek be fogják mutatni mindazt, amit egy hét alatt elsajátítanak, és a táborban készült munkákból kiállítás készül.

 

A 28. Batyu tábor létrejöttét támogatja Topolya község önkormányzata, a zentagunarasi helyi közösség, a Magyar Nemzeti Tanács, az NKA, a Csoóri Sándor Alap, a Halmos Béla Program és a tartomány is.

 

Forrás: Magyar Szó

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.