topreport
Rizling-25-2022-1

EGYSÉGBEN ERŐSEK

Megalapításának 25. évfordulóját ünnepli a bácskossuthfalvi Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesülete.

 

A tagság számára szervezett ünnepi gyűléssel jegyezte a bácskossuthfalvi Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesülete a szervezet megalapításának 25. évfordulóját. A művelődési otthon teraszán szervezett találkozó alkalmat adott a járványidőszak miatt hosszabb ideig berekesztett éves közgyűlés megtartására is, amelynek alkalmával Fábrik Attila, a szervezet jelenlegi elnöke köszöntötte a megjelenteket, Bika Lajos és Gulyás László korábbi elnököket, illetve adózott tisztelettel azon egykori rizlingesek emléke előtt, akik már nem lehettek jelen.

 

Rizling-25-2022-2

 

„Szervezetünk 1997-ben alakult, és azóta is megszakítás nélkül fejti ki tevékenységét, igyekszik több formában is jelen lenni a falu ünnepi eseményein. Jelenleg 80 tagot számlálunk, mind ez idáig több mint 200-an tagosodtak be a Rizlingbe. A helyiek mellett a környező falvakból és Topolyáról is társultak hozzánk, túlnyomórészt idősebb egyének, de örömünkre a fiatalítási szándékunknak is már vannak eredményei. Mivel mi voltunk a tartományban az első szőlészeti civil szervezet, ezért a tapasztalatainknak köszönhetően szakmailag segíthettünk több más egyesület alakulásánál. Társszervezeteink képviselői számára néhány héttel ezelőtt szerveztünk találkozót.”

 

– kezdte az ülést követő beszélgetést Fábrik Attila, aki arról is mesélt, hogy a megalakulásuk negyedik évében saját klubhelyiséggel gyarapodott a szervezet a helyi közösség székházában, illetve számukra is hatalmas jelentőséggel bírt az, amikor 2012-ben a mezőgazdasági minisztérium elismerte a Telecskai-dombokat mint az ország 22. földrajzi borvidékét.

 

Rizling-25-2022-3

 

„Egyesületünk tagsága, amikor arra van lehetőség, rendszeresen szervez találkozókat, amelyek során tapasztalatot, véleményt igyekszünk cserélni, egymást ösztönözni, szakmailag tökéletesíteni ezen a pályán. Hogy ez minél sikeresebben meg tudjon valósulni, az évek során több olyan eszközt és gépezetet vásároltunk, ami hasznos lehet a szőlészettel-gyümölcsészettel, illetve a borászattal foglalkozók tevékenységéhez. Így például palackozót, szűrővel ellátott pumpát, savfokmérőt, magelválasztót, gyümölcsdarálót is beszereztünk. Nagyon fontos eredménynek tartjuk még, hogy a gyümölcsösök, szőlőskertek felé több irányban is szilárd útburkolatot kaptak a határutak. A tagsági díjak mellett a támogatóknak és a pályázási lehetőségeknek köszönhetően tudunk boldogulni, így köszönettel tartozunk falunk helyi közösségének, Topolya községnek, a tartományi szerveknek és a Magyar Nemzeti Tanácsnak.”

 

– hallhattuk, és a szervezet jövőbeli tervei iránt is érdeklődtünk.

 

Rizling-25-2022-4

 

„Jelenleg is készülünk a szeptember első hétvégéjére tervezett, hagyományos és igen népszerű szüreti napokra, amelyen tárlat keretében szeretnénk majd bemutatni a szervezetünk negyed évszázados tevékenységét. Egyébként túl vagyunk az idei pálinkamustrán, aminek a sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ebben az évben már 6 országból 740 minta érkezett hozzánk, hogy a nemzetközi zsűri szakvéleményezze. Ehhez hozzátartozik az is, hogy egyesületi tagságunk is igyekszik a pálinkáival különböző versenyekre nevezni, és annak sikeréről tanúskodnak a begyűjtött elismerések, érmek és serlegek, amivel öregbítjük is egyben kis falunk hírnevét.”

 

– tette hozzá Fábrik Attila, aki arról is szólt, hogy a jelenlegi céljuk között van még, hogy a falu ivóvízhálózata kiépüljön a szőlőskertek felé, mint ahogy szeretnék, ha közvilágítással is el lenne látva az a szakasz.

 

A Rizling 25. évfordulóján a szervezet titkára, Nemes Károly számolt be a szervezet pénzügyi folyamatairól, majd Papp László bácskossuthfalvi tanácselnök üdvözölte a jubiláló Rizling tagságát.

 

Forrás: Magyar Szó

 

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.