topreport
Vettel-Alonso-2022

F1: HIVATALOS – ALONSO VÁLTJA VETTELT AZ ASTON MARTINNÁL

Fernando Alonso elhagyja az Alpine csapatot és 2023-ban csatlakozik az Aston Martinhoz!

 

A magyar verseny után bombaként robbant a hír, Fernando Alonso tölti be a Sebastian Vettel által hagyott űrt az Aston Martinnál.

 

Alonso a következőket nyilatkozta:

 

„Az Aston Martin-csapt egyértelműen rendelkezik azzal az energiával és elhivatottsággal, ami a győzelemhez kell, és emiatt az egyik legizgalmasabb csapata a Forma-1-nek jelenleg. Évek óta ismerem Lawrence-t és Lance-t, és teljesen nyílvánvaló, hogy az ambíciójuk és céljuk is adott a Forma-1-es sikerekhez. Figyeltem, ahogyan a csapat szisztematikusan nagyszerű embereket szerződtetett, akik korábban nyertek, és láttam azt is, hogy mennyire elkötelezetten építik az új gyárukat és az infrastruktúrájukat Silverstone-ban. Egyetlen Forma-1-es csapat sem képes ma nagyszerűbb víziót és a győzelem iránti nagyobb elköteleződést felmutatni náluk, és ez igazán izgalmas lehetőséggé teszi ezt számomra.”

 

Hozzátette, a célja továbbra is a győzelem és a sikeresség az F1-ben.

 

„Még mindig éhes vagyok és célom, hogy az élen harcoljak, és szeretnék részese lenni egy olyan szervezetnek, ami kész a tanulásra, a fejlődésre és a sikerre. Tudom, hogy sokat kell tenni ahhoz, hogy az élre jussunk, és hogy minden energiánkat a közös munkába kell ölnünk ahhoz, hogy javítsunk a teljesítményen. A szenvedély és az elszántság, amit tapasztaltam, meggyőzött arról, hogy érdemes továbbra is élveznem és elköteleznem magam a sportág iránt. Újra nyerni akarok ebben a sportban, ezért éltem azzal a lehetőséggel, amit a magam szempontjából helyesnek éreztem” 

 

stroll-2022

 

Lawrence Stroll csapattulajdonos már 2020-ban megkörnyékezte a spanyolt, de akkor Alonso inkább az Alpine lehetőségét választotta a két év kihagyást követő visszatéréshez. Stroll állítólag már tavaly is győzködte a spanyolt, hogy igazoljon hozzájuk – Vettel helyére.

„Több éve ismerem és tisztelem Fernandót, és mindig világos volt számomra, hogy éppolyan elkötelezett a győzelem iránt, mint én. A célom az volt, hogy a legjobb embereket szerezzem meg, és kialakítsam a megfelelő forrásokat, szervezetet, ami a rendkívül versenyképes sportban a sikerességhez kel. Ezek a tervek most Silverstone-ban testet öltenek. Természetes volt számomra ezek alapján, hogy hívjam Fernandót, és kérjem, hogy csatlakozzon egy győztes csapat kiépítéséhez. Nagyon hamar megállapodtunk abban a közelmúltban lefolytatott beszélgetéseink során, hogy azonosak a céljaink és az értékeink, és emiatt logikus és könnyű volt kijelenteni, hogy együtt szeretnénk dolgozni.”

 

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.