topreport
ztg - 20240515-5

FOLYAMATOSAK A FEJLESZTÉSEK ZENTAGUNARASON

A választási kampány keretében munkatársaival Zentagunarasra is ellátogatott Szatmári Adrián topolyai községi elnök.

 

 

A helyi közösség vezetői társaságában megtekintették a faluban zajló fejlesztéseket és beruházásokat. Ebben a helyi közösségben is folyamatosan gondot fordítanak a jobb életkörülmények biztosítására. Tart a posta felújítása, és aszfaltoznak a Kossuth Lajos utcában.

 

„Folytatjuk az utak karbantartását itt, Zentagunarason. A jelen pillanatban futó projekt keretein belül 9,5 millió dinárt irányoztunk elő erre a célra, és három utcában fogjuk felújítani az aszfaltburkolatot. Tavaly a Pék utcát sikerült kiszélesítenünk és befejeznünk. Úgy gondoljuk, hogy fontos a folytatás, és ezért döntöttünk ez mellett” – nyilatkozta a polgármester.

 

Azt is elmondta, hogy mint a topolyai községi önkormányzat minden településén, Zentagunarason is teljesen felújult a közvilágítás, kiépült a gázvezeték.

 

 

„Azt szeretnénk elérni, hogy a Srbijagas közvállalat egy irodát nyisson a topolyai községben, hogy az ügyintézés egyszerűbb legyen majd a polgárok számára. Számunkra fontos, hogy minden település egyformán fejlődjön, és hogy fenntartható legyen ez a fejlődés”- emelte ki.

 

Hozzátette, hogy ennek érdekében arra kéri a polgárokat, hogy június 2-án szavazatukkal támogassák a Vajdasági Magyar Szövetség listáját, a topolyai községben karikázzák be az egyes számot.

 

ztg - 20240515-1

 

 

ztg - 20240515-2

 

 

ztg - 20240515-3

 

 

ztg - 20240515-4

 

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.