Ottjártunkkor sütöttek, főztek a gyerekek a pacséri Moša Pijade Általános Iskolában, ahol a község többi általános iskolájához hasonlóan, az idén sem maradnak el a gyermekheti programok.
A gyermekhetet minden év októberének első hetében tartják, és igyekeznek felejthetetlenné varázsolni a nebulók számára.
A hétfői megnyitót követően, melyen Méhészkei Kiss Gizella igazgatónő köszöntötte a gyerekeket, a diákparlament tagjai ismertették a gyermekhét programját. Az első osztályos tanulókat is ekkor avatják a diákközösség tagjaivá. Pacséron narancssárga sálat kapnak a nyakukba, amit az iskola logójával ellátott jelvénnyel kötnek össze.
„A gyermekhét megnyitója után az egyik kedvenc programjuk volt hétfőn, az pedig a vásár, amikor árulhatnak is és vásárolhatnak is a tanulók. Mivel ebben az iskolában ennek már tradíciója van, ezért a szülők nagyon kreatívak abban, hogy hogyan válogassák meg, hogy a tanulók mit árulnak. Különböző süteményektől kezdve játékokat is tudtak a gyerekek egymástól vásárolni, vagy pedig voltak kifestők, stb. Érdekes volt végigmenni a sorok között. Itt az elsősök, másodikosok tanulnak jobban a pénzzel bánni. Ma a felsős tanulók az osztályfőnökkel együtt paprikást főznek, és az alsósokat is vendégül látják”
– tudtuk meg Margit Mónikától, a diákparlament egyik koordinátorától. Azt is elmondta, hogy alsósok rajzfilmeket néznek, ellátogatnak a játszótérre, sétálnak.
Szerdán sportnap van, lesz foci, röplabda, asztalitenisz, zumba táncverseny és akadálypálya. Csütörtökön csapatok közötti versenyre kerül sor, amikor ügyességi és kreativitást igénylő feladatokat oldanak meg a tanulók a kincskeresés elnevezésű játékban. A csapatok vegyesek, a szerb és magyar osztályok diákjai képezik. Pénteken discót tartanak külön az alsósoknak és külön a felsősöknek, meglepetésekkel.
„Az iskolán mottója: Gondolkodj másképp, hogy okos és egészséges légy! Úgy próbáltuk ezeket a programokat összeállítani, hogy az egészséges életmód is szerepet kapjon. Itt főleg a sportnapra gondolunk, de a közös ebédelés rámutat az együttlét fontosságára. Az okosság pedig valahol ott mutatkozik meg, amikor csapatokban versenyeznek, egymásra hangolódnak, együtt tudnak új tudást szerezni”
-zárta a beszélgetést Margit Mónika.