topreport
bkf-vagta

„ILYENKOR AZ EGÉSZ TELEPÜLÉSÉRT LOVAGOL AZ EMBER!”

2024-ben ismét lesz képviselője Bácskossuthfalvának a Nemzeti Vágta egyik előfutamán.

Vámos Mercédesz képviseli falunkat a Vácdukai Vágtán június 15-én, a Kósa család Pipacs nevezetű lovával.

 

 

– Mesélj kicsit magadról

 

26 éves vagyok, és 8 éves korom óta lovagolok rendszeresen. 2013-ban Budapestre költöztem, hogy zsokéképző iskolába járjak, és érettségi után lovasoktatói végzettséget is szereztem. A Kincsem Parkban lovagoltam versenyzőként, két hivatalos győzelmem is van ott. 2018-ban kezdtem a Vágtán lovagolni, ahol Kósa Sándorék kerestek meg. Az évek során mindig középdöntőbe jutottunk, 2019-ben pedig a döntőben negyedik helyen végeztünk és a legjobb női lovasnak választottak.

Pár éve ért egy baleset, ami miatt tavalyi évet kihagytam, ahogyan Pipacs sem indult az előző Nemzeti vágtán. Így idén Pipaccsal együtt térünk vissza a Vágtára.

 

 

– Akkor duplán visszatérők vagytok.

 

Igen, szerencsére annyira helyrejöttem, hogy újra versenyezhetek. Jelenleg galopplovakat tréningezek, idomári licenccel rendelkezem, és délutánonként lovasoktatóként dolgozom Dunakeszin.

 

 

– Olyan szempontból visszautalnék erre a balesetre, hogy egy ilyen baleset általában lovast lelkileg gyötri meg jobban, vagy fizikailag?

 

Lelkileg nehezebb volt feldolgozni, de a lovak segítettek átlendülni. Egy pónival kezdtem el újra lovagolni, ami segített visszanyerni az önbizalmamat. Hozzátenném még az előzőekhez, hogy 2021-ben például Shy Boy-jal megnyertük a 99. Magyar derbit. A derbikről azt kell tudni, hogy minden évben egyszer van, és hároméves mének és kancák futják. Szóval egy ló életében csak egyszer futhatja le ezt a versenyt, és nekünk sikerült megnyernünk, ami szerintem több ezer lovas álma, hogy egyszer ezt az eredményt elérje.

 

 

– Gratulálok! Pipacsra visszatérve, mikor érkezett először ez a felkérés a Kósa családtól, hogy Pipacsot lovagold és hogyan kezdődött a kapcsolatotok?

 

Pipacsot már régóta ismerem. 2018-ban nálam volt tréningben, akkor a középdöntőben a második legjobb időt futotta. Ugye más lovassal, mert én akkor a Szenvedélyt lovagoltam. Én készítettem viszont abban az évben, nagyon jól ismerem  Pipacsot, minden mozdulatát. Összeszokott páros vagyunk. Itt van most nálam tréningben és készülünk a szombati megmérettetésre.

 

 

– Mikor kezdtétek a felkészülést?

 

Tulajdonképpen tavasszal kezdett otthon Temerinben dolgozni, és három hete érkezett hozzám, de Sanyiék készítették fel eddig a megmérettetésre.

 

 

– Te, mint mezőberényi, hogy hogy Bácskossuthfalvát képviseled?

 

Ez egy babona – nevet – mivel Pipacs akkor nyerte meg a Nemzeti Vágtát, amikor szerbiai várost, pontosabban Szabadkát képviselte. Így Bácskossuthfalva szerencsét hozhat nekünk.

 

 

– Mit vársz az idei Vácdukai Vágtától?

 

Mindig a legjobbat szeretném kihozni a lóból, számunkra ez most vízválasztó, hiszen mindketten kihagyók vagyunk. Bizakodó vagyok ezügyben. Bár nem sokat voltam Bácskossuthfalván, de ilyenkor azt érzem, hogy az egész településért lovagolok.

 

 

A cikk a bácskossuthfalvi Kisújság és a Topreport együttműködésében valósult meg.

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.