topreport
Bajsa-kalvaria-1

KÁLVÁRIASZENTELŐ ÜNNEPSÉGET TARTOTTAK BAJSÁN

A Kálváriát éveken át újították, idén sikerült a szobrok restaurálását is befejezni, így teljesen megújult a 188 éves építmény.

 

Bajsa-kalvaria-2

 

Jézus és a két lator a keresztfán, Szűz Mária, Mária Magdolna és Szent János a bajsai Kálvária szobrai, melyek felújítása idén befejeződött. Az újraszentelésre a hívek is szép számban megjelentek.

 

Szakál Magdolna, Bajsa:

 

„Én örülök neki, hogy ilyen szépen felújították, mert ez egy nagyon szép műemlék és hosszú évek során el volt hanyagolva, és nagyon meglepett, hogy ilyen szépen felújították.”

 

Bajsa-kalvaria-3

 

A kereszteket is újraöntették. A régi homokkő szobrokat – melyek a felismerhetetlenségig meg voltak rongálódva – a 89 éves Bégel András nyugdíjas rajz- és matematikatanár ingyenesen restaurálta és festette.

 

„Az én munkámmal tulajdonképpen csak pontot tettem az i-re, befestettem, restauráltam a még megmaradt három régi szobrot, amelyek körülbelül kétszáz évesek ugye, és utána kezdődött a festés.”

 

Bajsa-kalvaria-4

 

Az első Kálváriát Bajsán 1817-ben alapították, ennek a helyére Bajsai Vojnits Máté adományából építették a jelenlegit, Vojnits Máté végakarata szerint itt temették el, valamint itt nyugszik még a család néhány tagja.

 

Damján Zsolt, kántor, Bajsa: 

 

„1834-ben épült ez a Kálvária, egyszerű sóskúti terméskőből, ami könnyen megmunkálható, de ugyanakkor az időjárás nagyon gyorsan kikezdi, ezt úgy próbálták megvédeni, hogy állandóan festették, tehát szakszerűtlenül is.”

 

Bajsa-kalvaria-5

 

2002-ben volt egy nagyobb felújítás, de az időjárás ismét kikezdte a Kálváriát, majd 2012-ben egy nagy vihar következtében kidőlt az egyik lator keresztje. 2016-tól folyamatosak voltak az újítások közösségi összefogással.

 

Tóth József, plébános, Bajsa:

 

 „Fontos a helyi közösség, a topolyai önkormányzat támogatása, de ugyanúgy fontos, hogy a falu szívén viselte a Kálváriánk ügyét és azóta is apróbb adományokkal a Kálvária rendbetartásával adakoztak. Megemlíteném, hogy a jobb és a bal lator keresztje elkészítésének a sablonját a topolyai katolikus egyházközség adta nekünk kölcsön.”

 

Az újraszentelő ünnepség után hálaadó szentmisét tartottak a helyi Nagyboldogasszony-templomban.

 

 

Forrás: Pannon RTV

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.