topreport
1

KAVILLÓ NYERTE A XI. VAJDASÁGI PARASZTOLIMPIÁT

Az időjárás nem volt a legkedvezőbb, de sikerült a tervezettek szerint megtartani a vetélkedőket.

 

2

 

Az ide Parasztolimpiára több mint 50 csapat jelentkezett a főzőversenyre és 11 településről érkezett nevezés a vetélkedőkre. Az elmúlt napok időjárás előrejelzései nem voltak kecsegtetőek az eseményre nézve, sajnos a délelőtti órák záporokkal voltak tarkítva. A délutáni főzőversenyre és a vetélkedőkre viszont megállt az eső, és kellemes hőmérséklet mellett vághattak neki a versenyzők a feladatoknak.

 

10

 

Több játékszám is volt, mint például a teszt írás, ami az „okos paraszt” nevet viselte. A csapatoknak igen nagy fejtörést okoztak a kérdések, a mínusz pontok pedig csak nehezítették a döntéshozatalukat, hiszen rossz válasz esetén pontlevonást kaptak. Volt még csavarozós játék, szalma dobálás, szlalomozás 6 bála szalmával, aminek az érdekessége az volt, hogy a csapatból két játékosnak kellett a talicskát tolni, egyik játékos az egyik felét, a másik pedig a másik felét fogta. Voltak is igen látványos borulások, viszont egyes csapatok nagyon okosan és higgadtan oldották meg ezt a feladatot is. A gumicsizmadobás volt az egyik leglátványosabb elem, ugyanakkor vigyázni is kellett, hiszen volt, hogy a nézők közé repült a „konzerv ól sztár” csizma.

 

11

 

A XI. Vajdasági Parasztolimpia győztese KAVILLÓ csapata lett, a második helyet Bácsfeketehegy foglalta el és a Bácskossuthfalváról érkező csapat lett a harmadik. Gratulálunk nekik!

 

1. Kavilló

2. Bácsfeketehegy

3. Bácskossuthfalva

 

 

 

elkavillo

 

15

 

16

 

17

 

12

 

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.