topreport
5-muvhaz-2024-1-28

KIHAGYHATATLAN PROGRAMOK A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN

Tervekből nincs, és a topolyai Művelődési Ház lelkes csapatát ismerve, megvalósításokból sem lesz hiány az idei évben sem.

 

Nem fognak nélkülözni a kultúrára éhezők 2024-ben sem. Csípe Tímea igazgatónő szerint habár a január még mindig az értékelések és az újraindulás időszaka, de legalább azt a programminőséget és gazdagságot szeretnék az idén is megvalósítani, és lehetőség szerint színesíteni is, amit a tavalyi évben, amikor kikötések nélkül dolgozhattak telt házzal szabadtéren és beltéren egyaránt.

 

„Az idei évben az első és igazán sikeres rendezvényünk a január 12-én megtartott Karnevál a jég körül, amit a korcsolyapályán szerveztünk. A Magyar Kultúra Napját is megünnepeljük a Juhász zenekar és Szalai Attilával könyvbemutató koncertjével. Számomra fontos, hogy már januárban elkezdődnek a színházi előadások is. Merészek voltunk az idén, egy nem mindennapi színházi előadással indítjuk az évet. Január 31-én a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátékát kísérhetik figyelemmel. A Csókos Asszony Lovagjai címmel. Ez egy operett, de kortárs feldolgozás”

– tudatta az igazgatónő, és azt is hozzátette, hogy ezt követően vendégük lesz az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad A Pál utcai fiúkkal, a Zentai Magyar Kamaraszínház a Vörösmarty Mihály műveit ötvöző Handabasa, avagy A fátyol titkai című komédiával László Sándor rendezésében. A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház az Anjouk korába repíti vissza a nézőket.

 

6-muvhaz-2024-1-28

 

„Örülök annak, hogy újraindult a mozi, továbbra is a hazai forgalmazókkal dolgozunk. Keressük a lehetőséget, hogy a magyarországi filmek is bemutatásra kerüljenek, de egyelőre a törvényben meghatározottak alapján a hazai forgalmazókkal dolgozunk, és igyekszünk, hogy a nagyobb városok után rövid időn belül Topolyára is eljussanak a filmek.”

 

Januárban és februárban is vetítenek már filmeket.

 

1-muvhaz-2024-1-28

 

Az alapító által meghatározott tevékenységük közé tartozik a szemlék lebonyolítása. Az előkészületek már folyamatban vannak. A községi szemléket tartják Topolyán, de számos művészeti ágban itt tartják a körzeti szemlét is. Február 21-én a községi szavalószemlékkel kezdenek, ezt követi a gyermekszínjátszók, majd az amatőr képzőművészek szemléje, végül a népzenei községi megmérettetések.

 

Csípe Tímea kiemelte az együttműködés fontosságát. A számos, saját rendezvény mellett nyitott kapuval várják azoknak a civil szervezeteket, intézményeket, akiknek a Művelődési Ház helyszíneire és műszaki berendezéseire van szükségük egy-egy saját szervezésű rendezvény megtartására. Januárban a Kodály Zoltán MMK szervezett könyvbemutatót, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság pedig egy megemlékezést.

 

4-muvhaz-2024-1-28

 

A Művelődési Ház működteti a kovács-bognár műhelyt, a topolyai Tájházat és a topolyai tó partján elhelyezkedő Művésztelep épületegyüttest. Szervezik az itteni programokat is. A Tájházban Szent György napján indul az idei programsorozat, a kovács-bognár műhelyben szeretnék folytatni a tetőszerkezet felújítását. A Művésztelepet 4000 töves levendulaültetvény övezi. Az idén is szeretnék megszervezni a Szedd magad! akciót kísérőrendezvényekkel. Mint az igazgatónő kiemelte:

 

„A júniust most is lila színnel szeretnénk festeni.”

A hagyományos és megszokott rendezvények mellett folyamatosan törekednek újításokra is. Ilyen lesz február 9-én a Mesekocsma, magyarországi és vajdasági mesemondókkal. A 19 órakor kezdődő esemény helyszíne a topolyai Cufi kocsma.

 

3-muvhaz-2024-1-28

 

A rendezvényekre minden érdeklődőt szeretettel vár a Művelődési Ház csapata.

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.