topreport
oko-kamp-2022-3

KIS TERMÉSZETBARÁTOK A TOPOLYAI-TÓ PARTJÁN

A nagy melegben is folyik a munka az Arcus Környezetvédő Egyesület táborában.

 

A hosszú hagyományú ökokampban 24 szakember foglalkozik a természet iránt érdeklődő fiatalokkal. Az elméleti órák mellett a gyerekek gyakorlati-terepi tapasztalatokkal bővítik az iskolai biológiai tudásukat.

 

Tavaly is járt már az Arcus Környezetvédő Egyesület táborában a topolyai Kőrösi Bence. A tavalyi szép emlékei idén is visszahívták őt a Topolyai-tó partján található Kiss Lajos kastély mellett felállított táborba. Sok új barátra tett szert a táborban, ennek ellenére a szülei nagyon hiányoznak neki:

 

„A madarakat tanulmányozom. Sok fajta madarat fedezünk fel, ma is sokat. Ha visszaérünk, leírjuk, amivel találkoztunk, amit hallottunk. És nagyon sok erre a madár.”

 

oko-kamp-2022-1

 

A topolyai Kántor Tamara nagyon szereti a természetet. Hegymászó és az ÖKO-CAMP-ban már harmadik éve tanulmányozza a pókokat:

 

„- A fajtákat tavaly ismertem meg. Van tölcsérhálós, keresztes, nádi keresztes, és a fekete özvegyről is volt szó, mérges-dajka pók.
– Melyiket merted eddig megfogni?
– A farkaspókot, azt ma találtuk, és az lett a nap pókja.”

 

oko-kamp-2022-4

 

A rovarokat, a pókokat, a halakat, a kétéltűeket, a hüllőket és a madarakat, tanulmányozó szakcsoportok csaknem 60 táborozót vonzottak a 32. ÖKO-CAMP-ba.

 

Harkai Ákos, elnök, Arcus Környezetvédő Egyesület, Topolya: 

 

„A hétköznapok úgy zajlanak, hogy a délelőtt folyamán terepmunkára kerül sor, pontosabban 8-tól 11-ig. A táborozók kiválasztanak egy szakcsoportot, amikor regisztrálnak és jelentkeznek a táborunkba és ezzel a szakcsoporttal folyatódik a gyakorlati oktatás, ami a környezeti nevelést illeti, 8-tól 11-ig illetve 11-től délig a csoportonkénti foglalkozás. Az azt jelenti, hogy visszajönnek a táborba, leülnek, átismétlik a fontosabb dolgokat illetve jegyzetelnek a szakcsoport résztvevői, hogy milyen fajokat láttak, mennyit láttak egyes fajokból.”

 

oko-kamp-2022-2

 

Szatmári Adrián, Topolya község elnöke is kilátogatott a nyári táborba: 

 

„Ez a nyári tábor kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek az itt élő növény- és állatvilággal, ami úgy gondolom, hogy nagyon fontos a környezettudatosság szempontjából. A topolyai tópart 2017. április óta környezetvédelmi területté lett nyilvánítva és az önkormányzatnak kiemelt stratégiai célja a környezetvédelmi projektumoknak a megvalósítása.”

 

A tábor utolsó napján, a záróesten minden résztvevő egy személyre szóló jelmondattal ellátott köszönőlevéllel és csoportképpel búcsúzik a tábortól. Ekkor kihirdetik a táborban vetélkedő csapatok győztesét is.

 

 

Forrás: Pannon RTV

 

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.