topreport
tsc-tabor-1-2022

KÖZÖTTÜK LEHETNEK A JÖVŐ NAGY FOCISTÁI

Idén is teljes létszámmal, 150 gyerek részvételével zajlik a TSC nyári focitábora. A harmadik alkalommal megrendezett táborban napi két intenzív edzés vár a fiatal focistákra, sok játékkal.

 

tsc-tabor-2-2022

 

A megnyitó ünnepségen a résztvevők edzőikkel együtt sorakoztak fel a focipályán. A már jól megszokott köszöntés után el is kezdődött a tábor első edzése. A gyerekekkel 15 edző foglalkozik, az edzések pedig kisebb szünetekkel reggel 9 és délután 4 óra között zajlanak. Egyesek először vesznek részt a táborban, de vannak visszatérők is.

 

tsc-tabor-3-2022

 

Székács Kristóf, Péterréve:

 

– Fociztunk sokat eddig, rugdostunk kapura, most játszottunk meccset.
– Hogy szerepeltél ezen a meccsen?
– Egészen jól.

 

Úri Loren, Temerin:

 

Harmadjára vagyok itt. A legjobb tábor a TSC tábor, úgyhogy hajrá TSC!

 

Pap Alex, Zenta:

 

– Nagyon jó, most gyakoroltunk, bemelegítettünk, dekáztunk, és le kellett lőni a labdát.
– És ez neked hogy ment?
– Egész jól.

 

tsc-tabor-4-2022

 

Az első négy napon a focisták különböző játékos feladatokat kapnak, mindent megtanulnak, a labdavezetéstől kezdve a kapura lövésig, illetve változatos technikai, taktikai és ügyességi gyakorlatokon vehetnek részt. Sokan azt gondolják, hogy a foci férfi sport, a TSC tábora mégis egyre közkedveltebb a lányok körében is. Vég Csongor, koordinátor, TSC:

 

„Örülünk neki, hogy egyre több kislány csatlakozik a futballhoz, és egyre többen szeretik meg a futballt. Egyébként az UEFA-nak is egy úgymond zászlós hajója, hogy a női futballt népszerűsítse. Úgy gondolom, hogy egyre nagyobb az a szám, amikor a lányok elkezdenek futballozni. Rengeteg visszatérő arcot látok itt a táborban, illetve újak is csatlakoznak hozzánk, ami számunkra nagyon jó értékmérő, hiszen azt jelenti, hogy valamit jól csinálunk, és szeretnénk ezt a szintet továbbra is tartani.”

 

tsc-tabor-5-2022

 

A fiatal focistákkal az akadémia pszichológusa is foglakozik majd, valamint a felnőtt csapat játékosaival és edzőivel is megismerkedhetnek a gyerekek. Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC:

 

„A fő célunk az, hogy a gyerekekkel megismertessük a klubunkat, az akadémiánkat, hogy meglássák, hogy valójában mik itt a mindennapi teendői a kis labdarúgóknak. Persze vannak közöttük olyanok, akik már a tagjaink, de vannak olyanok, akik még ismerkednek ezzel a környezettel, valamint nem kell elfelejteni azt sem, hogy az edzőink karmesteri pálcája alatt ezek a kisgyerekek játékosan fognak majd tanulni.”

 

tsc-tabor-6-2022

 

A TSC tábora pénteken ér véget egy zárórendezvénnyel, amelyen a gyerekek bemutathatják, mit is tanultak.

 

Forrás: Pannon RTV

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.