topreport
mezgaz-palyazat-topolya-2022-1

MEGJELENTEK A TOPOLYAI ÖNKORMÁNYZAT MEZŐGAZDASÁGI PÁLYÁZATAI

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési program keretében a gazdák támogatására az önkormányzat idén 13 millió dinárt irányzott elő.

 

A pályázatokat IDE kattintva tudja elérni.


Zsebedity Tímea
növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik, már át is nyújtotta a dokumentációt a községi iktatóban.

 

„Valamennyit enyhít a kiadásainkon, mert minden megdrágult, az állatorvosi költségek, premikszek, vitaminok, minden, és jól jön ez a pályázat, tavaly is pályáztunk, az idén is pályáztam, már átadtam két pályázatra, a mesterséges megtermékenyítésre és az állatok gyógykezelésére.”

 

mezgaz-palyazat-topolya-2022-2

 

Az állatok mesterséges megtermékenyítésére, biztosítási költségek támogatására, mezőgazdasági kölcsönök kamattámogatására, a szarvasmarha és sertéstenyésztők esetében állatorvosi költségek támogatására, piaci standok bérleti díjának támogatására és méhészek számára is nyílt pályázat.

 

Kovács Viktor, gazdasággal és mezőgazdasággal megbízott tanácstag, Topolya:

 

„A termelők ugyanúgy, mint az előző évben, itt az iktatóban tudják átadni levél formájában a pályázatukat, illetve október 31-ig fog tartani a pályázati időszak, ezután következik az elbírálás. Amit még fontos tudni, hogy reggel 8 órától 14 óráig tudják átadni az iktatóban ezeket a dokumentumokat, hiánypótlásra nincs lehetőség.”

 

mezgaz-palyazat-topolya-2022-2

Egy-egy termelő maximum két kategóriában pályázhat. 

Szatmári Adrián, Topolya polgármestere:

 

„Ennek a programnak az a célja, hogy segítsük és támogassuk a mezőgazdasági termelőket, az idei évben erre a célra 13 millió dinárt irányoztunk elő a költségvetésből és olyan mezőgazdasági termelők tudnak pályázni, akik aktív státusban vannak, akik Topolya község területén végzik tevékenységüket és akiknek nincs adóhátralékuk.”

 

A mezőgazdasági pályázatról további információt Topolya község honlapján találhatnak az érdeklődők, valamint segítségért fordulhatnak az illetékes bizottsághoz, a mezőgazdasági tanácsadói irodákhoz vagy a községi közigazgatás munkatársaihoz.

Forrás: Pannon RTV

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.