topreport

MEGNYÍLT A BAJSAI MEDENCE

Szombaton a bajsai falunap keretében átadták rendeltetésének a település új fürdőmedencéjét.

 

A nagyszámú falubeli érdeklődésével zajló rendezvényen  Lackovics Károly, a helyi közösség tanácselnöke köszöntötte a megjelenteket, Pásztor István, a tartományi parlament elnöke gratulált a bajsaiak kitartó erőfeszítéseihez annak érdekében, hogy ismét medencéje van a településnek. Szavai szerint ezzel az egész Topolya község gazdagodott, de elsősorban a bajsai közösség számára jelenti a legtöbbet.

 

– A bajsai medence nem valósulhatott volna meg, ha nincs az a községre jellemző összetartás, a célok érdekében tett erőfeszítés, ami jellemzi az utóbbi években Topolyát. Illetve a sikerük kulcsa volt, hogy a falu rendelkezni tudott a helyi járulékkal. Ez gyakorlatilag valamennyi település fejlődésének a záloga, és mára már a magyar többségű önkormányzatokban, kisközösségekben maradt meg szinte kizárólag – nyilatkozta egyebek mellett Pásztor István. Szatmári Adrián, Topolya községi elnöke munkatársaival, az önkormányzat tisztségviselőivel vett részt az eseményen. Újságírói kérdésre örömét fejezte ki, hogy egy a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő medencével bővült a község idegenforgalmi kínálata. Így a már meglévő Pacséri Gyógyfürdő, a bácskossuthfalvi Rekreációs Központ és a Topolyai-tó partja mellett újabb okuk van a kikapcsolódni vágyóknak, hogy a községet válassszák. Topolyán a Vénusz helyén belátható időn belül elkészül a városi fürdőkomplexum, ami újabb színfoltja lesz a községnek. A bajsai fürdőmedence munkálatainak összértéke 65 millió dinárba került, a helyi közösség forrásai mellett Topolya község támogatta kiépítését, és magánvállalkozói eszközöknek  köszönhetően készült el. Lackovics Károly tanácselnök elmondta, hogy a faluban korábban nagy hagyománya volt a fürdőnek, a fürdőzésnek. Tíz éven át voltak kénytelenek nélkülözni Bajsán az úszómedencét, az újnak a kiépítésén 2017 óta dolgoztak nagy lendülettel.

 

 

– A medence 10 és 19 óra között látogatható, tervben van a LED-világítással is ellátott vízfelületnek a késő esti órákban is a fürdőzők rendelkezésére bocsátása. A belépőjegy ára gyermekeknek 150, felnőtteknek 250 dinár, a szezonális bérlet 4000 dinárba kerül. A helyiek kedvezményes belépőjegyeket a helyi közösségben szerezhetnek be. Miután kiépült a medence, és a labdarúgópályánk is újjászületett, vagyis kibővült, a következő nagy álmunk a Zákó-kastélynak a felújítása – mondta el a tanácselnök, és hozzátette, hogy faluja nagyon várja a medence mellett is csordogáló Krivaj felsőbb szakaszára épített szennyvíztisztító mihamarabbi üzembe helyezését, hogy az ifjabb korosztály, az unokák immár az élővilágát, méltóságát visszanyert patakocska mellett élhessenek.

 

Forrás: Pannon RTV

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.