topreport
bkf-20240426

NAGY VERSENY VOLT BÁCSKOSSUTHFALVÁN

Közlekedési verseny a bácskossuthfalvi iskolában.

 

Községi közlekedési versenyt szerveztek a bácskossuthfalvi id. Kovács Gyula Általános Iskolában helybeli, topolyai, pacséri, gunarasi és zentagunarasi tanulók részvételével. A diákok a tesztírás után kerékpáros ügyességi és akadálypályán bizonyíthattak. A legeredményesebbek ezúttal a házigazda iskola diákjai – Fazekas Áron, Pálfi Balázs Ágoston, Szabolcski Angelika és Zakinski Emina voltak, akik egy-egy kerékpárt vehettek át Szatmári Adrián topolyai községi elnöktől.

 

 

A polgármester kihangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára igen lényeges, hogy a községben magas fokon legyen a közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság. Ennek érdekében több lépést is tettek. Tavaly első ízben osztottak autós gyermeküléseket, összesen 139 darabot, közel egymillió dinár értékben, amit a községi költségvetés támogatásával vásároltak. Ezt az idén is szeretnék folytatni. Az elmúlt időszakban négy sebességmérő berendezést is kihelyeztek Topolyán. Ezt a gyakorlatot hamarosan a falvakban is szeretnék alkalmazni tartományi segítséggel. Tavaly elfogadták a község közlekedésbiztonsági cselekvési tervét, amelynek a gyakorlati megvalósításán dolgoznak. Ez utóbbi alapjai az oktatásnál és a felelős közlekedésnél kezdődnek, majd a megelőzésnél folytatódnak. Ezért is támogatja az önkormányzat az efféle rendezvényeket.

 

 

Az eredményhirdetésen a rendezvény egyik fő szervezője, Szabó Kiss Csepegi Ella, a műszaki-technológiai tanárok közösségének elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük a topolyai rendőrállomás forgalmistáit. Köszönetet mondott a gyerekeknek a részvételért, a pedagógusoknak pedig felkészítő munkájukért. Megköszönte a községi közlekedési bizottságnak a szakmai háttér biztosítását, Bolvári Antalnak és Kospenda Józsefnek pedig a jó tanácsokat, és hogy mindannyian ügyeltek a verseny szabályosságára. A rendezvényhez hozzájárult a Dinamo Trio autósiskola és az egyik tulajdonosa, Zsáki Róbert közlekedési mérnök, aki kifejtette, hogy Szerbiában a közlekedéskultúra még igencsak gyermekcipőben jár, ezért a szabályokat már a lehető legifjabb korosztálynak el kell kezdeni oktatni. Ahhoz, hogy a közlekedésben részt vevők biztonságban legyenek, ismerniük kell a közlekedési táblákat, az útburkolati jeleket.

 

A versenyzők okleveleket is kaptak, melyeket Crnkovity Gábortól, az iskola igazgatójától vehettek át.

 

 

Fotók: Majláth Béla

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.