topreport
4-nefelejcs-2023-10-3

ÖTVEN ÉVES A NEFELEJCS KÉZIMUNKACSOPORT

Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte a napokban a topolyai Községi Női Fórum Nefelejcs kézimunkacsoportja.

 

A Zobnaticán megtartott jubileumon látták vendégül mindazokat a csoportokat, akikkel együttműködnek. A csoportnak jelenleg harminc aktív tagja van, közülük ketten – Balassa Gizella és Cservenák Sándor – alapító tagok.

 

Ezt Frindik Rózsa, a Nefelejcs kézimunkacsoport vezetője tudatta, aki azt is elmondta, hogy a tagok heti rendszerességgel jönnek össze a Vásártéri otthonban, minden kedden 15 órától. Többek között hímzéssel, szövéssel, karmantyúzással is foglalkoznak, de emellett számtalan más módszerrel is készítenek kézimunkákat. Minőségi munkájukról tanúskodik a számtalan elismerés, serleg, diploma és köszönőlevél is, melynek töredékét az ünnepségen részt vevő vendégek is megcsodálhatták. Nem csak kézimunkázással foglalkoznak, hanem aktív részesei a közösségi életnek is. Számos munkaakción vesznek részt, többek között szebbé tették a topolyai Sarlós Boldogasszony templom környékét, szorgoskodtak a tóparton.

 

1-nefelejcs-2023-10-3

 

Műhelymunkákat szerveznek, amelyen 70-80-an is összejönnek, másoktól tanulnak, de a tudásukat is átadják az érdeklődőknek. A Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége 26 tagcsoportjával tartanak kapcsolatot, többek között a topolyai hasonló csoportokkal, a szenttamási, verbászi, csókai, újvidéki, tiszakálmánfalvai, gunarasi, zentagunarasi kézimunkázókkal. Egymást támogatják, segítik, biztatják. A Nefelejcs kézimunkacsoport munkáit különböző kiállításokon tekinthetik meg az érdeklődők, résztvevői a MIRK-nek, és a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége szemléjének, a községbeli különböző eseményeknek.

 

2-nefelejcs-2023-10-3

 

Az ünnepekről is megemlékeznek, és a Tájházban is számítanak jelenlétükre.

 

„Karácsonykor mézeskalácsot is sütünk. Gyermekcsoportokat hívunk össze, akiknek átadjuk a tudásunkat. A gyerekek is nagyon élvezik, hogy mézeskalácsot gyúrnak, nyújtanak, szaggatnak. Öröm velük dolgozni. A húsvéti ünnepkörről is megemlékezünk. A főtéren nagyon sok kisgyermek összegyűlik, köszönve a Bambi Iskoláskor Előtti Intézménynek. Az óvónők elhozzák a gyermekeket, szülők és nagyszülők is részt vesznek pl. a húsvéti alagút készítésben.”

 

A jubileum alkalmából szervezett ünnepséget támogatta a topolyai községi önkormányzat, az Usluga, valamint a cservenkai Sigma munkaszervezet.

 

3-nefelejcs-2023-10-3

 

Gratulálunk a fél évszázados évfordulóhoz, és kívánjuk, hogy még sokáig örvendeztessenek meg bennünket a szebbnél szebb kézimunkáikkal!

 

Képek: Nefelejcs Kézimunka Egyesület Topolya facebook oldala

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.