topreport
kukorica-annyi-2022-1

PETÍCIÓ AZ ASZÁLYKÁROK ENYHÍTÉSÉRE

A gazdák helyzetén szeretne javítani a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége

 

Meglehetősen nehéz körülmények elé állította a földművelésből élőket az idei viszontagságos időjárás. Azzal a céllal, hogy némileg javítson a kialakult helyzeten, s megkönnyítse a gazdák boldogulását az előállt helyzetben, egy új kezdeményezéssel rukkolt elő a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége. A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott felhívásban rámutatnak arra, hogy az idén tapasztalt csapadékhiány által előidézett szárazság jelentős károkat okozott a mezőgazdasági termelésben egész Vajdaság területén. Az eddig tapasztaltak alapján Észak-Vajdaság területén az őszi kalászosokból bő fél termést tudtak betakarítani a gazdálkodók, az olajrepce esetében is hasonló volt a helyzet, a szója és a többi tavaszi kapásnövény esetében pedig néhol teljes terméskiesésről beszélhetünk, mutatott rá a közlemény a mezőgazdaságban észlelt károk mértékére. A gabonaföldeken tapasztalt aszály lehetetlen helyzetbe hozta az állattenyésztőket is, fogalmazott a szövetség, hiszen a szükséges takarmányt nehezen tudják biztosítani a jószágok részére. „A teljes mezőgazdasági termelési vertikum nehéz helyzetbe került”, állapították meg, ezért fogalmazta meg követeléseit a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, a tartományi és a köztársasági hatalmi szervek irányába.

 

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége rámutatott, amennyiben a termelők nem kapnak segítséget, akkor kérdésessé válnak az őszi beruházások, és az állattenyésztés további sorsa, aminek nemcsak az idei, hanem a következendő évekre vonatkozóan is komoly hatása lesz az ország gazdasági fejlődésére.

 

A követelések között az első arra vonatkozik, hogy az illetékes állami szervek Vajdaságot nyilvánítsák aszállyal sújtott területté. Arra is kérik a kormányt, tegye lehetővé az őszi vetés megkezdése előtt az újratermelési anyagoknak a támogatását hektáronkénti 100 eurós értékben, szeptember 30-ai kifizetési határidővel. Az elvárások között szerepel az is, hogy a szerb kormány minden gazdaság számára biztosítson 100 liter ingyen dízelüzemanyagot. Az agráregyesületek szövetsége kéri az államvezetőséget, hogy a regisztrált mezőgazdasági termelőket mentesítse a 2022-es évre vonatkozó vízlecsapolási illeték kifizetése alól, ezzel is enyhítenének ugyanis némileg az elszenvedett károkon. Az állami földek bérletének értékét a szövetség javaslata alapján az államnak le kellene csökkentenie 30 százalékkal, vagy egy évvel el kellene halasztania a bérleti díjak befizetésének határidejét. Az utolsó, hatodik pontban arra mutatnak rá, hogy a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók részére jóváhagyott banki kölcsönök, vagy más tartományi, köztársasági alapok által jóváhagyott kölcsönök visszafizetését függesszék fel a gazdák esetében 2023. december 31-éig.

 

A Nagy Miklós elnök kézjegyével ellátott felhívásban kifejtik, az aláírásgyűjtésükkel szeretnék a mezőgazdasági termelők segélykiáltását eljuttatni a szerbiai és a vajdasági kormányhoz, bízva abban, hogy lehetőséget találnak a petícióba foglalt kérések teljesítésére. Ugyanakkor arra kérnek minden mezőgazdasági termelőt és velük együttérző minden szerbiai állampolgárt, hogy a vajdasági falugazdász hálózat munkatársainál aláírásukkal járuljanak hozzá ennek a kezdeményezésnek a sikeréhez. A falugazdász irodákban lehet támogató aláírással hozzájárulni az elvárások teljesítéséhez, ezeknek az irodáknak az elérhetősége a VASZ honlapján található meg (www.vgazda.com). Az aláírásgyűjtés augusztus 15-éig tart, ismertette az agráregyesületek szövetsége.

 

Forrás: Magyar Szó

 

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.