topreport

REKORDSZÁMÚ LÁTOGATÓ

 

Huszonegyedik alkalommal szervezték meg a juh- és kecskefesztivált a topolyai Kinga-tanyán.

 

A tavalyi, jubileumi rendezvényhez hasonlóan az idén is kegyes volt az időjárás a szervezőkhöz, nem esett az eső, hét ágra sütött a nap. Ennek köszönhetően több ezer érdeklődő volt kíváncsi a juh- és kecskeszemlére, amelynek ezúttal is a leglátványosabb és legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a birkanyíró verseny volt.

 

A hagyományokhoz híven ezúttal is jelentős volt a fesztivál gasztronómiai jellege. Külföldről is érkeztek résztvevők, így nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát a fesztivál. Birka-, illetve kecskehúsból készült ételeket is megkóstolhattak a vendégek. Ezenkívül sokan beneveztek a sütemények és a pálinkák versenyére is. A résztvevőket Szabó Pósz Ferenc fő szervező köszöntötte:

 

birka1

 

– Külön öröm számunkra, hogy külföldről is ilyen nagy volt az érdeklődés az idei rendezvény iránt, ezúttal még Romániából is érkeztek vendégeink Erdélyből, 650 kilométeres utat megtéve. Örülünk továbbá, hogy az idén rekordszámú, 56 csapat nevezett be. Köszönöm mindenkinek, aki segíteni tudott a szervezésben, a topolyai Helyi Közösségnek, a Capriolo kerékpárgyárnak, továbbá a Magyar Királyi Amatőr Szakácsegyesület, illetve a Mátyás Király Kerekasztal Lovagrend elnökének, Bojtor Tibor mesterszakácsnak és az egyesület hazai és külföldi tagjainak, hogy részvételükkel megtiszteltek bennünket. Az idén több kategóriát osztályozunk, mert vannak a nagy bográcsok, kotlák, amelyeket külön zsűrizünk. Az idén engedményt tettünk, hogy lehet másfajta húsból is főzni, nem kizárólag kecskéből, vagy birkából. Külön kategóriákban osztályozzuk a tűzhelyek kinézését, megoldását is. A látogatóknak, akik nem vettek részt a főzőversenyen egy 300 literes kotlában főztünk babot sertéskörömmel. Meghívtunk továbbá néhány kézműves műhelyt, hogy állítsák ki és árusítsák a termékeiket.

 

birka2

 

A korábbi évekhez hasonlóan most sem elsősorban a konkrét helyezések, mint inkább a találkozás, a kikapcsolódás öröme, a jó ízek élveztek előnyt a rendezvényen. A Kinga-tanya látogatói, ha csak néhány órára is, visszacsöppenhettek nagyapáink, dédapáink világába, a hajdani juhászélet nehézségeibe és szépségeibe.

 

Forrás: Magyar Szó

 

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.