topreport
1-szureti-nap-bkf-2023-8-10

SZÜRETI NAPOK BÁCSKOSSUTHFALVÁN

Szeptember elsején és másodikán, pénteken és szombaton tartják a Szüreti Napok 2023 elnevezésű, hagyományos, népszerű rendezvényt Bácskossuthfalván, melyre idén is gazdag programmal készültek.

 

Szeptember elsején 18 órakor megnyílik a helybeli 9+1 Nemzetközi Művésztelep kiállítása, amelyen válogatást láthatnak az idei művésztelepek munkáiból.
19 órától a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó Csoportja a színházteremben bemutatja a Paprikáscsirke című zenés bohózatot.

 

2-szureti-nap-bkf-2023-8-10

 

Szeptember 2-án a Koplaló a szüreti napok helyszíne, ahol a jó hangulatról a Stivy & Deky kettős gondoskodik. Idén is lesz főzőverseny, melyhez a húst 8 órától vehetik át a résztvevők. 8.30 – 9 óráig térzenét ad a Bácskossuthfalvi Ifjúsági Fúvószenekar, majd Rácz Túrkevei Lajos, az MTVA Erdei utakon című műsorának séfje, mesterszakács, a zsűri elnöke megnyitja a szüreti főzőversenyt. Ugyanakkor szüreti felvonulás indul a falu központjából. 10-12 óráig a Koplalón

 

3-szureti-nap-bkf-2023-8-10

 

a Pannon Reggeli műsorvezetői élőműsorát hallgathatják. Közben egész idő alatt várja a látogatókat a borsziget, terménykiállítás és kézműves vásár, a bazár utca és vidámpark, és a helyszínen sütött fánkot is megkóstolhatják. A felvonulók, a borlovagrendek tagjai és a néptáncosok 11 órakor érkeznek a helyszínre, és vonulnak a színpadhoz, ahol terményszentelőre, majd folklórműsorra kerül sor. A gyerekek számára habparty-t, lovagoltatást szerveznek, és akadálypályán az ügyességüket is bizonyíthatják.

 

A főzőverseny eredményhirdetésére 15 órakor kerül sor, majd folytatódik a szüreti mulatság Stivy & Deky-vel. 21 órától hajnali két óráig Fusion discót tartanak Alennel és Madroxszal.

 

A rendezvénysorozatra mindenkit szeretettel várnak.

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.