topreport
3-mikro-2023-12-31

TÁMOGATJÁK A MIKROVÁLLALKOZÁSOKAT TOPOLYÁN

Első alkalommal hirdetett pályázatot a község területén működő vállalkozások számára Topolya község önkormányzata.

 

A nyertes pályázókkal a szerződéseket ma délelőtt írta alá Szatmári Adrián községi elnök. Mint elmondta, a községi önkormányzat az idén alapította meg a vállalkozásfejlesztési költségvetési alapot, és írt ki pályázatot vállalkozásfejlesztésre.

 

„Ezeknek az intézkedéseknek az a célja, hogy erősítsük a gazdaságot, valamint a gazdasági szereplőket az önkormányzat területén. Az önkormányzat olyan gazdasági légkört szeretne kialakítani, amely a kölcsönös megértésen és támogatáson alapul. Fontosnak tartjuk, hogy növeljük a versenyképességét a gazdasági szereplőknek, mert az az álláspontunk, hogy az erős gazdasági szereplők, valamint az erős gazdaság a tartópillére az egész község és a közösség fejlődésének”

 

2-mikro-2023-12-31

 

– nyilatkozta. Azt is elmondta, hogy az idén 13 pályázat érkezett be, és mind megfelelt a kiírt feltételeknek. A támogatás összértéke 1 millió 200 ezer dinár.

 

„Úgy gondolom, hogy ezeknek az intézkedéseknek és kezdeményezéseknek a jövőben is kell, hogy legyen folytatása, és már a következő évi költségvetésben is előláttuk az eszközöket erre a célra. A gazdaság fejlesztése fontos az önkormányzat számára, ezért a jövőben is támogatni fogjuk a gazdasági szereplőket. Első alkalommal a támogatottak a mikro jogi személyek, valamint a vállalkozók voltak. Úgy gondoltuk, hogy ez az a réteg, akiknek a leginkább szüksége van a támogatásokra, azonban a következő évben ezt a kört lehet, hogy bővíteni fogjuk, és még nagyobb összegeket is elő fogunk látni erre a célra”

– tette hozzá a községi elnök.

 

1-mikro-2023-12-31

 

Azt is megtudtuk, hogy az élelmiszeripar ás fémipar területéről is érkeztek pályázatok, többek között autószerelő, húsfeldolgozó, pékség és hegesztő is részesült támogatásban.

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.