topreport
1-ref-tabor-pacser-2023-7-11

TANULSÁGOS VOLT A PACSÉRI REFORMÁTUS TÁBOR

XIV. Pacséri Református Gyermek és Ifjúsági Tábor!

 

Kaptár-ruhatár volt a témája a XIV. Pacséri Református Gyermek és Ifjúsági Tábornak, melyen összesen 85-en vettek részt, főleg pacséri és a faluból elszármazott gyerekek és a testvértelepülés, Kisújszállás Arany János Általános Iskolájának tanulói. A legkisebbekkel – ők 35-en voltak, a Csemete Játszóházban foglalkoztak, az általános iskolásokkal pedig a református parókia közösségi termében és udvarában.

 

A tábor vasárnap ért véget ünnepi istentisztelettel, ahol a gyerekek énekekkel, aranymondásokkal köszönték meg a róluk való gondoskodást. A kisújszállásiak Német Mariann vezetésével érkeztek, aki az istentiszteleten szólt a sok éves együttműködésről, és köszönte meg a vendéglátást.

 

2-ref-tabor-pacser-2023-7-11

 

Csányi Erzsébet lelkésznő, a tábor fő szervezője és fáradhatatlan mozgatórugója elmondta, hogy Kaptár-ruhatár a tábor témája, alcíme pedig: avagy Hölgyeim és Uraim! „Öltözködünk, a Biblia különböző ruhadarabjain keresztül hallanak a gyermekek Isten szeretetéről”- emelte ki, majd elmondta, hogy az első nap keretmeséje a teremtés története volt. Arról hallhattak, hogy Isten szeretetből teremtett, és férfivé és nővé teremtette az embert. Különböző erősségeink és gyengeségeink vannak, de kiegészítjük egymást. Lényeges és fontos, hogy a saját értékeinkért hálásak legyünk és adottságainkkal végezzük el a ránk bízott feladatot. A második nap témája a kismama ruha üzenete volt Anna imádságán keresztül. A gyermek Isten áldása és ajándéka, akit hálatelt szívvel kell megköszönni. A harmadik nap József történetét dolgozták fel különböző ruhadarabok segítségével. Üzenete, hogy Isten szeretetéből fakadóan átöltöztet bennünket. A történet az irigység káros voltára, valamint megbocsátásra hívja fel a figyelmet, rámutat arra, hogy a legnehezebb helyzetekből is van kiút. Negyedik nap Illés palástjáról hallottak, aminek tanulsága, hogy milyen örökséget hagyunk utódainkra. Az utolsó nap a fehér ruháról szólt. A fehér a tisztaság jelképe. Az embernek tisztában kell lenni vele, hogy földi élete véges. Van külső fehér ruha, de igazán a lélek tisztasága a lényeges, mert e nélkül nem kerülhetünk Isten színe elé.

 

3-ref-tabor-pacser-2023-7-11

 

A történeteket egy bevezető jelenet készítette elő, egy kaptárban a méhecskék életét figyelték meg, s azok irányították rá a gyermekek figyelmét a bibliai történetekre. A méhek élete is rövid, és mi sem tudhatjuk, meddig élünk. „Fontos, hogy amíg a szívünk dobog, fogadjuk el Isten kegyelmét, hogy valóban legyen fehér ruhánk, megtisztulva, békességben, szeretetben éljünk e földi világon, és kegyelemből majd odaát az örök élet vár ránk”- hangsúlyozta a lelkésznő.

 

Az idei Kárpát-medencei református táborok kerettörténetét a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészei és oktatói dolgozták ki. A pacséri tábor munkáját számos önkéntes fiatal és felnőtt segítette, készítette el minden nap az ebédet és süteményeket.

 

4-ref-tabor-pacser-2023-7-11

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.