MINŐSÉGI MUNKA A GUNARASI MŰVELŐDÉSI EGYESÜLETBEN
Szerteágazó, eredményes munka folyik az 1978-ban alakult gunarasi József Attila Művelődési Egyesületben.
Szerteágazó, eredményes munka folyik az 1978-ban alakult gunarasi József Attila Művelődési Egyesületben.
Szatmári Adrián Topolya polgármestere elmondta, a költségvetésből 2 millió 300 ezer dinárt irányoztak elő erre a célra.

Topolya község önkormányzata a 2022/2023-as tanévben is támogatja a község felsőoktatásban tanuló diákjait.

Az utóbbi két évben mintegy 20 millió dinárt fordított a topolyai önkormányzat a Nikola Tesla Általános Iskola fejlesztésére.

Felújítják a gunarasi általános iskolát, a helyi közösség épülete is teljesen megújult.

A tartományi oktatási államtitkár és a Magyar Összefogás lista jelöltjei megtekintették a beruházásokat.

A topolyai polgármester a pacséri óvodába látogatott a gyermekhét alkalmával!

Népszerűnek bizonyult a magyar nyelven indított szobafestő, burkoló, kályhaépítő szak Topolyán.

Azok a Magyarországon kívül élő gyerekek, fiatalok pályázhatnak a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-, illetve hallgatói támogatásra, akik tanulmányaikat szülőföldjükön magyar nyelven végzik.