topreport
1-digitalizacio-kovacs-viktor-2023-1-11

TERJEDŐBEN A DIGITALIZÁCIÓ A MEZŐGAZDASÁGBAN

Topolya község területén 3500 családi gazdaságot regisztráltak.

 

A helyi termelők szép számban személyesen is megjelentek vasárnap a VRTV Barázda című magazinműsora kétezredik adásának helyszínén, a Művelődési Ház színháztermében. Megtiszteltetésnek érezték, hogy éppen Topolyát választották a jubileumi műsor helyszínéül. Kovács Viktor,a községi tanács mezőgazdasági reszortfelelőse is az élő adásban megszólaltatottak egyike volt. Lapunknak elmondta, hogy ez is mutatja Topolya jelentőségét az agrárium szempontjából. A topolyai önkormányzat területén több mint 3500 bejegyzett gazdaság van, nagyon sokan foglalkoznak mezőgazdasággal. A topolyai önkormányzat számára kiemelt fontosságú, hogy támogassák a gazdákat, ezért minden évben egy nagyobb keretösszegű támogatási pályázatot írnak ki a részükre. Állatorvosi szolgáltatások társfinanszírozására, biztosításra, kamattámogatásra, piaci standok bérlésére és hasonló dolgokra pályázhatnak. A tanácsos szerint fontos megemlíteni, hogy ez utófinanszírozás. Az év végén, amikor megkapják ezeket az összegeket a családi gazdaságok, be tudják azt tervezni a következő évi költségvetésbe. Amikor az deficites, mint tavaly, amikor nagy volt az aszálykár, ez igen nagy segítséget jelent.

 

Forradalmi átalakuláson megy keresztül a mezőgazdaság. Mindinkább betör a digitalizáció, és ma már nem úgy kell elképzelni a mezőgazdasági termelőt, mint régen. Kovács Viktor kiemelte, hogy a korszerű eszközökkel sokkal hatékonyabban lehet így dolgozni. Megemlítette, hogy az elmúlt években kilenc mobil meteorológiai állomás lett telepítve a község területére. Az általuk szolgáltatott adatok alapján tudják a gazdák követni a páratartalmat, az esőmennyiséget, a napsugárzás mértékét, mennyiségét. Nagyon sok fontos adatot be tudnak gyűjteni, ami által pontosabban követhetik, hogy például mikor érdemes permetezni, illetve milyen különböző gombabetegségek vagy más problémák merülhetnek fel egy adott kultúrán. A termelők egy része kezdetben idegenkedett az efféle alkalmazások használatától, ami Kovács Viktor szerint még most is tapasztalható, egy igen kis réteg viszont már korábban is foglalkozott ezzel. Most úgy látják az adatokból, hogy összességében egyre többen foglalkoznak a digitalizációval. A nemrég divatossá vált drónnal történő permetezés iránt is van fogadókészség. Nyilvánvaló ugyanis, hogy így egyértelműen gazdaságosabban és hatékonyabban tudják a vegyszereket kijuttatni a kultúrára. Most már az idősebb generációk is jobban nyitnak ezek felé a megoldások és technológiák felé. Ennek oka, hogy az eredmények valóban kézzelfoghatóak, a kiadásokon keresztül a pénztárcán is jobban látszódnak az eredmények.

 

Forrás: Magyar Szó

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.