topreport

TÖLGYFÁKBAN A JÖVŐ ZENTAGUNARASON

Verőfényes napsütésben bonyolította le a zentagunarasi helyi közösség és a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete a Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!

 

elnevezésű akcióját. Ennek keretében 14 ifjú tölgyfát helyeztek el a zentagunarasi Október 18. Általános Iskola előtti, a főút melletti parkban. A csemetéket fém védőráccsal vették körbe, és névtáblácskával látták el, amire felkerült a gyermekek és szüleik neve, valamint születési dátuma. A rendezvény kezdetén Soós Rudolf, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje is köszöntötte a megjelenteket, majd Sípos Hajnalkától, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnökétől megtudtuk, hogy a szülők nagy örömmel fogadták a kezdeményezést.

 

 

– Akciónk alkalmával a 2021-ben született gyermekeket és az ez év márciusáig világra jött babákat ajándékoztuk meg egy-egy csemetével. Olyan őshonos fát szerettünk volna a gyermekek tiszteletére ültetni, amitől hosszú életet remélünk, illetve a növények az évek folyamán magasra nőnek, terebélyesednek, és komoly, erős gyökérzettel rendelkeznek. Nem titkolt szándékunk, hogy ezzel a gesztussal a természet szeretetének a népszerűsítése mellett a családhoz, a falunkhoz kötő szálakra emlékeztetjük legifjabb lakóinkat és szüleiket, akik amellett, hogy rendkívül pozitívan fogadták a kezdeményezést, ígéretet is tettek, hogy a nyár folyamán gondozzák a fákat. Emellett persze a helyi közösség is odafigyel majd az öntözésükre – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a zentagunarasiak még az idén terveznek egy ilyen akciót az őszi faültetési idényben, az addig világra jött csöppségek tiszteletére.

 

Forrás: Magyar Szó

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.