topreport
1-wro-2023-6-1

TOPOLYAI CSAPATOK SIKERE A WRO-N

A World Robot Olympiad (WRO) egy robotikai verseny, melynek szerbiai döntőjét negyedik alkalommal szervezték meg.

 

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és az Edutus Egyetem szervezésében sorra kerülő megmérettetésnek a szabadkai Sportcsarnok adott otthont. 82 csapat több mint 300 versenyzője mérte össze tudását. Fő támogatója a Magyar Nemzeti Tanács, fővédnöke pedig Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke volt.

 

4-wro-2023-6-1

 

A topolyai csapatok remekeltek.  A Coder Club keretében tevékenykedő Mindstrongs csapat, melynek tagjai Ivan Stojanović, Urbán István és Tarkó Ákos, felkészítőjük pedig Nagy Alfréd, a Robo Mission Senior kategóriában az első helyet érte el, így ez a csapat képviseli Szerbiát a Panamai világbajnokságon. A Robo Mission Junior kategóriában a Vörös Csaba vezette Coderclub csapat – Fenyvesi Gergő és Suvák Viktor – második helyezett lett. Ők szeptemberben Dániába utazhatnak egy meghívásos versenyre.

 

„A versenyt négy kategóriában szervezték, és Szerbia egész területéről érkeztek csapatok” – tudtuk meg Vörös Csabától, aki azt is elmondta, hogy az egész világon érvényes szabályok kihirdetésekor értesültek róla, hogy ebben az évben mit kell elvégeznie a robotnak. Egy összetett pályán különféle formájú, alakzatú, színű elemeket kellett bizonyos szabályok szerint elrendezni, távirányítás nélkül. Autonóm robotot kellett építeni legóból, amelyet minden csapat a saját tudása szerint készített fel. Törekedtek arra, hogy minél több lehetőséget építsenek bele. A legnagyobb kihívás a programozás volt, hogy a robot a program segítségével el is tudja végezni a feladatokat a karokkal, érzékelőkkel, motorokkal, amiket rászereltek. Kiemelte, hogy a versenyen nagyon precízek a pontozási módszerek.

 

2-wro-2023-6-1

 

Örömét fejezte ki, hogy meg tudták teremteni a feltételeket, hogy a gyerekek és fiatalok tudjanak gyakorolni, tanulni és programozni. A topolyai könyvtárban továbbra is működik a Coder Club, pénteken délután és szombaton délelőtt tartják a foglalkozásokat.

 

A Robo Mission Elementary kategóriában szereplő topolyai és bajsai gyerekek, a Cacti csapat tagjai: Námesztovszki Sára, Péterfi Áron és Tóth Dániel első helyezést értek el Námesztovszki Tímea vezetésével. Ugyancsak Panamába utaznak a világbajnokságra. Mint megtudtuk, felkészülésükkor nagyobb hangsúlyt fektettek a programozásra. A robotnak szenzorok, motorok segítségével kellett elvégezni a feladatokat. Bálnát mentettek, korallokat helyeztek a korallzátonyra, hulladékot szállítottak a megfelelő területre.

 

3-wro-2023-6-1

 

A Robo Mission Starter csoportban a bajsai-topolyai vegyes csoport, a Námesztovszki Tímea által felkészített Manó XD: Námesztovszki Bence, Posavi Márk és Balázs Horváth Sámuel második lett, és ők is részt vesznek a Dániai Friendship Invitational megmérettetésen. A legfiatalabb csapat egy kétmotoros robottal készült, amely előre-hátra tudott mozogni, és a karját tudta le-fel mozgatni. A megadott helyeken megfoghatták a robotot, és irányba állíthatták, áthelyezhették. Szigetekről kellett Lego-elemeket begyűjteni, átjuttatni egy kikötőbe, illetve a pálya négy sarkából összeszedni a gyümölcsöket, amik az idén labdák voltak, és eljuttatni a hajókra.

 

Námesztovszki Tímea azt is elmondta, hogy a bajsai KocKaLand szakkörön belül közel hatvan gyermekkel foglalkoznak szombatonként, három csoportban. Fejlesztik a finommotorikát, a logikus gondolkodást, és a szerkezetek megépítésére is nagy hangsúlyt helyeznek.

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.