topreport
vallalkozok-top-2024-7-11

TOPOLYAI KISVÁLLALKOZÓK NYERTEK TÁMOGATÁST

Topolya Község Önkormányzata idén is sikeresen támogatta a helyi kisvállalkozókat és mikro jogi személyeket.

 

Szatmári Adrián polgármester a községi képviselő-testület tanácstermében aláírta a szerződéseket a támogatott vállalkozókkal, akik a vállalkozásfejlesztési pályázaton nyertek.

 

Szatmári Adrián polgármester elmondta, hogy az idei évben jelentősen nőtt a pályázók száma és a támogatási keret is bővült.

 

„A tavalyi évben 13 szerződést írtunk alá 1.200.000 dinár értékben, míg az idei évben 32 szerződés került aláírásra összesen kettő és félmillió dinár értékben. Ez azt jelenti, hogy a projekt összértéke több mint 5.000.000 dinár, ugyanis a támogatás mértéke 50 %-os volt,”

-hangsúlyozta a polgármester.

 

 

A támogatás célja, hogy növelje a vállalkozók versenyképességét, erősítse a helyi gazdaságot, és ezen keresztül a közösséget. A nyertesek vissza nem térítendő támogatásban részesültek, melyet eszközök és felszerelések vásárlására fordíthatnak.

 

Szatmári Adrián szerint a támogatásnak köszönhetően számos kisvállalkozó fejlődhetett, és a jövőben is folytatni kívánják ezt a programot.

 

„Természetesen az a célunk, hogy ennek a támogatási formának a jövőben is legyen folytatása, így a következő évi költségvetésben is biztos, hogy ez a tétel helyet fog kapni,”

-tette hozzá a polgármester.

 

 

A topolyai vállalkozásfejlesztési alap idén is sikeresen támogatta a helyi vállalkozókat, akik a támogatások segítségével tovább növelhetik versenyképességüket és hozzájárulhatnak a község gazdasági fejlődéséhez. Az alap jövőbeni folytatása biztosítja, hogy Topolya Község továbbra is támogassa a helyi vállalkozók fejlődését és erősítse a közösség gazdasági alapjait.

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.