topreport
1-topolya-budapest-20240422

TOPOLYAIAK TAROLTAK A BUDAPESTI SZAVALÓVERSENYEN

Topolyaiak a budapesti költészet napi szavalóversenyen.

 

Költészet napi versmondó versenyt szervezett Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros önkormányzata, Topolya testvérvárosa, melyen a testvértelepülések diákjai is részt vettek. A budapestieknek egy szabadon választott József Attila és egy kortárs költő versét, a testvérvárosi diákoknak pedig egy József Attila és egy helyi költő versét kellett előadniuk. A rendezvényen vajdasági, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki tanulók is szerepeltek. Topolyát négyen képviselték, akik Tomik Nimród alpolgármester, testvértelepülésekkel megbízott tanácsos kíséretében érkeztek, és kimagasló eredményeket értek el. Tomik Eszter arany-, Benei Rebeka ezüst-, Kovács Nemes Kata és Szakál Barbara pedig bronz minősítést kapott. A díjakat Kautzky Armand színművész, szinkronszínész, a zsűri tagja adta át. Külön jutalom és élmény volt a résztvevők számára, hogy a Vígszínházban megtekinthették Presser Gábor, Sztevánovity Dusán és Horváth Péter darabját, A padlást. A rendezvényt végigkísérte Szentgyörgyvölgyi Gábor, az V. kerület testvérvárosokkal és kultúrával megbízott tanácsosa is.

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.