topreport
1-vmts-2023-9-21

VAJDASÁGI MAGYAR TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ ÉS SOKADALOM TOPOLYÁN

Szeptember 30-án, szombaton Vajdasági Magyar Táncháztalálkozóra és Sokadalomra várják a népzene, néptánc és népművészet szerelmeseit Topolyán.

 

Az eseményt a Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon sportcsarnokában tartják meg.

 

A rendezvény Vajdaság kiemelkedő népzenészeinek és néptáncosainak, népi kézműves mestereinek és a népművészet további ágában alkotó személyeknek és együtteseknek a találkozója lesz, amelyet 2023-ban az al-dunai székelyek Vajdaságba érkezésének, idetelepülésüknek 140 éves jubileuma köré szerveznek. Ugyanakkor bemutatnak egy hagyományőrző közösséget is. Kupuszinát kérték fel, hogy közösen alakítsanak, költöztessenek ki egy tisztaszobát az esemény helyszínére, ahol szakmai előadások, énektanítás, néprajzi bemutatók révén hozzák közelebb elsősorban a fiatal generáció számára azt a gazdagságot, amely a szülőföld kincsét is és a közösségben való tevékenység fontosságát jelenti.

 

„Fontos eseménye, ünnepe a vajdasági magyar táncegyütteseknek, zenekaroknak és kézműveseknek, egy népművészeti esemény, amely találkozó is, de ugyanakkor tanulni is lehet táncokat is, kézműves foglalkozásokkal is ismerkedhetnek. Egész nap szólni fog a zene a Folkkocsmában. Egy családi program is, olyan, amelyre minden népzene- és néptánckedvelőt, népművészet iránt érdeklődőt szeretettel várunk, mindenki kedvére szórakozhat”

– nyilatkozta a rendezvényről Kisimre Szerda Anna, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ elnöke.

 

A találkozón a Folkcsarnok házigazdája Szerda Balázs lesz.

 

 

Itt 14 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, majd táncbemutató lesz táncoktatással. Bukovinai táncokat láthatnak a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ Manók néptáncegyüttese előadásában. Az oktatók: Tóth Andrea és Kiss Zsélykó, a talpalávalót pedig a szabadkai Duhaj zenekar szolgáltatja.

 

14.40 órakor előadás kezdődi a Kupuszini tisztaszobában, 15 órakor pedig ismét táncbemutató táncoktatással. Szilágysági táncokat láthatnak a zentagunarasi Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület Gézengúz néptáncegyüttese előadásában. Oktat: Savelin Zellei Zsuzsanna és Savelin László, a talpalávalót pedig a topolyai Csalóka zenekar szolgáltatja.

 

15.40 órakor ismét előadás várható a Kupuszini tisztaszobában, 16 órától pedig moldvai táncokat oktat Kovács Hanna és Szakács Tamás. A talpalávalót az óbecsei Fokos zenekar szolgáltatja.

 

16.30 órától ismét előadás a Kupuszini tisztaszobában, 17 órától Kupuszini táncokat mutat be a Kupuszinai hagyományőrző néptáncegyüttes az egyesület fúvószenekara kíséretében.

 

20 órától lesz látható a vajdasági magyar néptáncegyüttesek közös produkciója az al-dunai székelyek idetelepülésének 140 éves jubileuma jegyében.

Fellép: a hertelendyfalvi Ifjúsági hagyományőrző néptáncegyüttes, a topolyai Cirkalom táncegyüttes, az adai Vadvirág ifjúsági néptáncegyüttes és Cécó Műhely, a szabadkai Talentum ifjúsági táncegyüttes, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör táncosai, a bácsfeketehegyi Kónya néptáncegyüttes, a kishegyesi Rizgetős táncegyüttes, a magyarkanizsai Ördögcsáklya táncegyüttes és a törökkanizsai Tiszafa tánccsoport, továbbá Kemény Mária és Szabó Annamária.
Kísér: a Csörömpölő, a Duhaj és a Fokos zenekar.

 

2-vmts-2023-9-21

 

A Folkkocsma, melynek házigazdája Gazsó Tibor Somi lesz, kötetlen programot kínál a Duhaj, a Csalóka, a Fokos, a Csörömpölő, a Tamburás Tesók, a Pendergő és a Kamrás zenekar, továbbá a Mendicus és a Bodros tamburazenekar és a kupuszini fúvósok részvételével.

18 és 19.30 között közös dél-alföldi „duhajkodásra” invitálunk mindenkit. A Folkcsarnok gálaprogramját követően táncház kifulladásig Családi és gyermekprogramokkal is készülnek: 15 és 18 óra között kézműves és mondókás foglalkozások, ügyességi vetélkedők várják a család apraját és nagyját.

 

A Folkcsarnokban egész napos kirakodóvásár, népművészeti kiállítás, valamint a legutóbbi évek népművészeti nyomtatott és hangzó kiadványai is várják a Vajdasági Magyar Táncháztalálkozóra és Sokadalomra érkezőket.

 

(Kép/Videó forrása: Kodály Zoltán Mmk, Vajdasági Magyar Táncháztalálkozó és Sokadalom)

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.