topreport
topolya-hk-viragultetes-2022-1

VIRÁGOKKAL DÍSZÍTIK A VÁROST

Szépítési akció zajlik Topolya központjában.

 

Csütörtökön délelőtt a mezőgazdasági középiskola diákjai árvácskákat ültettek a Felvonulás téren. Fekete Bánov Ágnes, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke örömmel nyugtázta, hogy ismét sikerült megszervezni ezt a programot. A mezőgazdasági iskola egyik osztályával, a harmadikosokkal valójában egy gyakorlat keretében virágokat ültettek. A program már több éve zajlik, azért vezették be, hogy a fiatalok megtapasztalják, hogy a saját kezük munkája milyen eredményekkel jár, emellett ez arra is ösztönzi őket, hogy vigyázzanak a környezetre. Hozzátette, hogy a tavaszi ültetés során bevonták az óvodásokat is a programba.

 

topolya-hk-viragultetes-2022-2

 

erveik szerint tavasszal ismét a kicsiket is be szeretnék vonni a programba. Most árvácskát, mintegy kétezer darab kétnyári virágot ültettek el a város több helyszínén.

 

– Ahova mi lépünk, ott virág terem Topolyán – fogalmazott, és hozzátette, hogy az akcióban a közmunkaprogram résztvevői is segítettek.

Forrás: Magyar Szó

Megosztás
EZEKET LÁTTA MÁR?

A Topreport hírportál sütiket (cookie) használ! A sütik optimálissá teszik a felhasználói élményt. További tudnivalókat a „COOKIE SZABÁLYZAT” menüpont alatt talál.